9.rész Becca....

Sziasztok!! Először is szeretnék bocsánatot kérni amiért nem adtam életjelet. De teljesen el vagyok havazva, még most is. Két hét múlva kisérettségit írok és még nem tanultam semmit :(

Na de nem beszélek nektek ilyen hülyeségekről.

Igazából sokat gondolkoztam ezen a részen. Nem is tudom.. döntsétek el ti, hogy milyen lett.

És ha már komik nem jönnek, kérhetek pipákat? Mindegy melyiket nyomod, én mindegyiknek

örülök! :)

Na nem fecsegek tovább! Jó olvasást!! :)

Beléptünk az óriási házba Niall-lel. Engem azonnal megcsapott a kínai kaja szaga. Ezt az illatot bárhol bármikor felismerem. Volt szerencsém, nem egyszer megenni belőle egy jó nagy adagot.
Az egész ház korom fekete volt. Az orrom hegyéig nem láttam el, olyan sötét volt. Óvatosan leszerencsétlenkedtem a lábamról a cipőmet, és mintha csak tojásokon lépkednék, lopakodó üzemmódba váltottam, nehogy felkeltsem az alvó barátaimat. A kanapénál megálltam, és visszapillantottam a szőkeségre.
-Niall.. te mit csinálsz?-kérdeztem még mindig döbbenten. Niall, mintha nem vette volna észre, hogy milyen sötét van, tök rutinosan szlalomozott el a konyháig, majd kinyitotta az ajtót, és már el is tűnt a szemem elől. Látva, hogy őt nem különösebben zavarja, hogy barátaink épp egy emelettel feljebb alusszák az igazak álmát, én is olyan lazasággal sétáltam utána. Benyitottam a konyhába, és szinte lesett az állam.
-Mit csinálsz?-hüledeztem.
-Eszek?-röhögött.
-De most?
-Ahha. Miért?
-Hát csak annyi, hogy 01:23 van. Ilyenkor általában eleve alszanak az emberek, vagy ha mégsem akkor sem gusztustalan kínai kaját tömnek magukba.-buktam ki.
-De én már vagy 6-7 órája nem ettem.-nyafogott.
-Jó..mindegy. Én ehhez már fáradt vagyok. Köszönöm a csodás estét. Nagyon élveztem.-mondtam félkómásan, majd megindultam az ajtó felé. Mielőtt kiléptem volna még nyögtem egy "jó éjszakáááát" szerűt, mivel beleásítottam.
-Milyen lett volna az estéd, ha nem csodás, mivel velem voltál!-kiabált utánam a kínait zabáló barátom. Én csak nevetve megcsóváltam a fejemet, és elindultam fel a szobámba, azzal a céllal, hogy én 11:00-ig biztosan ágyban maradok.


*Egy jó hosszú alvás után*


Reggel mikor felkeltem, úgy éreztem magamat mint egy szabad madár. Na jó, ez elég hülye hasonlat, de soha nem éreztem még magamat ilyen szabadnak. Nyugodtan, szép lassan kinyújtóztattam elgémberedett végtagjaimat. Vagy 20-szor oda vissza forogtam az ágyon, mikor eljutott az a tudatomig, hogy nincs mellettem Becca. És ha nincs mellettem Becca, akkor már biztosan felkelt. Meg kéne néznem, hogy hány óra van. Nyöszörögve, fetrengve, szenvedve megindultam az ágy másik oldalára, mivel ott volt a kisszekrényen a telefonom.Nagy nehezen atkászálódtam a telefonomhoz, majd kinyújtottam a kezemet, de még nem voltam elég közel, hogy rendesen meg tudjam fogni a telefonom, szóval ahogy bögdöstem, hogy elérjem, túl nagyot löktem rajta, és igy lezuhant a földre. Simán meg tudtam volna fogni még időben, de mivel nemrég keltem fel, nálam lehetetlen, hogy egy csigánál gyorsabb legyek. Szegény telefonom ott hevert a földön darabokban. Leesett a tokja, ezzel együtt a hátulja, kiesett belőle az akumulátor, és ami megmaradt az pedig az ágyam alatt lehetett valahol, mert az sehol sem találtam a szememmel. Na ezt jól megcsináltam!

Mikor végre kiszenvedtem magam az ágyból, arra a következtetésre jutottam, hogy fel kéne öltözni. Megcéloztam a szekrényemet, és unalmasan konstatáltam, hogy semmi féle ruha neműnk nincsen. Pont mára volt még egy tiszta, de abból is a kockás inget Liam adta kölcsön. Tehát a maradék ruháimból valahogyan felöltöztem, majd elmentem megmosakodni. Fogmosásnál, ahogy a végén öblítettem ki a számat, leköptem az előrehulló szőke hajtincsemet. Miután sikerült valahogyan kimosnom a hajamból a köpésemet, elindulhattam le, a konyhába, mert már iszonyatosan kínzott az éhség. Így indult tehát a reggelem. Mit mondhatnék mást, mint "csak egy átlagos reggel".

Hangosan letrappoltam a lépcsőn, az alján majdnem fel is buktam, majd át manővereztem a konyhába, ahol egy elég szokatlan látvány fogadott. Mindenki ott ült az asztalnál. Még Josh is, és úgy látszott rám várnak. ( Zayn persze nem mert ő Perrievel volt)
Nem nagyon érdekelt, hogy mindenki engem néz. Oda mentem a konyhapulthoz, közben kikerültem Harryt, elvettem egy szelet kenyeret, majd beletettem a pirítóba, aztán megfordultam.
-Reggelt! Mizu?
Válasz helyett szúrós tekinteteket kaptam.
-Na most mit csináltam?
-Tudod mennyit izgultunk érted tegnap?-kezdte Becca.
-Miért?-néztem rá értetlenül. Nem értettem, hogy miért van így kiakadva. Csak elmentünk Niallel beszélgetni, vagyis elmenekültünk. Ohh....és amiről ők nem tudtak.
-Oh..oké bocsi, de csak hogy tudjátok Niall hibája az egész.-mutogattam a velem szemben ülő szőkeségre.
-Ja persze, fogd csak rám. Én csak felajánlottam, te meg beleegyeztél.-vágott vissza.
-Oké, jogos.
Mióta lejöttem most először pillantottam oda Joshra. A szeméből sütött a megbántottság, a kétely és a megvetés. Már a pillantásától is rosszul éreztem magamat. Biztosan megbántottam. Muszáj volt beszélnem vele.
-Josh...kijönnél velem egy percre?-kérdeztem félénken, mert ahogy láttam elég dühös volt.
Nem mondott semmit, csak felállt, a székét ezzel hátralökte, megindult az ajtó felé, kivágta és már kinn is volt. Mindenki feszülten figyelt. Mielőtt utánamentem volna, egy gyors pillantást vetettem Beccára, aki csak ridegen nézett, és Niallra, aki a fejét fogva terült el a padon. Gyorsabbra vettem a tempót, és már kinn is voltam az étkezőből.
Josh a kanapén ült és valamit motyogott magában. Odabattyogtam mellé, majd leültem egy kicsit távolabb tőle.
-Figyelj...-kezdtem, mire felállt és elkezdte a magáét mondani.
-Nem kell magyarázkodnod. Tudtam, hogy ez így nem lesz jó. Nem szabadott volna itt hagyjalak náluk. Nagyon régóta ismerem őket, de téged nem lehetett volna rájuk bízni. Holnap költözöl hozzám. Becca maradhat, ha akar. Azt hittem 20 évesen már meg van a magadhoz való esze. De tévedtem! Csak annyit akartam, hogy normális életet élj, de tudom, hogy ez már rég megbukott. És tudod milyen nehéz volt nekem?!-kezdett nagyon kiakadni- Azt hittem, hogy valami bajod történt, azt nem tudtam megemészteni. Tudod nekem ez nagyon sok. Alig találkozunk a turné miatt. Végre találkozunk,alig beszélünk, és mikor elvileg elindulsz hozzám, sehol nem vagy. Tudod azt hittem, hogy...hogy...
Nem bírtam tovább, szinte ráugrottam, és a nyakába borultam. Teljes mértékben megértem. Én is kiakadnék. Igazából eddig még át sem gondoltam, hogy Joshnak milyen lehet...vagy például Beccának. Eddig szinte csak a fiúkkal voltam, vagyis Niallel. Elég rossz lehet nekik. Teljesen elhanyagoltam őket.
Szinte nem is ismerek magamra. Én nem ilyen voltam/vagyok. Mindig a családom az első. Josh és Becca. Most a fiúk csak a barátaim, és ezzel egyenlőre csak a második helyen vannak.
-Sajnálom.. tényleg. Ha akarod akkor költözök hozzád.-motyogtam a nyakába, mire kicsit elkezdett mocorogni, gondolom mert csikis.
-Nem, nem kell költöznöd. Bocsánat, hogy így kiborultam, csak tudod a szüleid után... nehéz volt, hogy nem tudom hol vagy.-szorított még erősebben, mintha én lennék a szikla amibe még tud kapaszkodni mielőtt leesne a sötétségbe.
-Megértem, és még egyszer elnézést. De figyi, ha akarod akkor alszok ma nálad.-ajánlottam fel.
Josh távolabb "lökött" magától, majd csillogó szemekkel kémlelte az arcomat. Komolyan úgy nézett ki mint egy 5 éves kisfiú, akinek csokit mutattak.
-Igen!!! Ez nem kérdés, persze, hogy jöhetsz!-majd szorosan átölelt.
-Oké, akkor mopst van 13:36. Akkor ha nem baj, nekem még van egy kis elintéznivalóm. Úgy jó, ha 18:00-kor értemjössz?
-Ahha, akkor addig kitakarítok otthon. Szia.-mondta, azátn kaptam az arcomra, egy jó nagy cuppanós puszit, és már ki is rohant a lakásból.
Mivel egyedül maradtam a nagy nappaliban, visszamentem a konyhába. Mindeki úgy volt, ahogyan ott "hagytuk" őket. Mikor beléptem, mindenki rám emelte tekintetét.
-Bocsánatot szeretnék kérni, ha felfordulást okoztam..
-Óóóóó semmi baj! Én nem tudok rád haragudni!-ugrott fel lányosan Louis. Mellémlépett, majd jó szorosan megölelt. És így tovább jöttek mellém a többiek is. Nagyon jól esett, hogy nem haragszanak. Niall is ugyanúgy megölelt, de neki eleve nem kellett megbocsájtania, hiszen cinkostársam volt. Mikor átöltlt a fülembe súgta, hogy "majd máskor is megimételhetnénk, csak akkor majd szóljunk a másodszüleinknek". Ezen jót szórakoztam magamban.
Becca volt az utolsó. Tudtam, hogy ő keényebb dió. De azt is tudtam, mitől lesz belőle puding. Ruhák. Odaszökkentem mellé, megfogtam a karját, és elkezdtem húzni, ki az ajtón. Leküldtem a garászba, majd visszamentem a fiúkhoz.
-Tudtok adni kölcsön egy kis pénzt? Ígérem megadom, de csak ezzel tudom kiengesztelni Becca-t.
-Tessék. És vidd az egyik kocsit is.-Harry dobta felém a pénztárcáját, majd elmondta a bankkártya kódját.
-Köszönöm, imádlak.-öleltem meg. Ezzel nagyon sokat segített.
-Ki nem?-vigyorgott Harry.
Visszasiettem barátnőmhöz, le a garázsba. Beültettem egy kocsiba, majd elindultunk. Nem szóltunk egymáshoz egész úton. Majd megenyhül.
Mikor felhajtottam a bavásárlóközpont parkolójába, Becca arca azonnal megenyhült. Aogy kiszálltunk a kocsiból, már ő húzott be az épületbe.
Vagy 3 órán keresztül shoppingoltunk, de egyik perce sem volt unalmas, mert a legjobb barátnőmmel tölthettem...

A szerzeményeink.
Becca ruhái:

Az én szerzeményeim:

És amit direkt, ketten vettünk:



Na ennyi lett volna! Remélem tetszett!! Nagyon várom a pipákat! Az az igazság, hogy nem akarom semmihez sem kötni a rész, de nagyon jól esne egy kis bátorítás :)

xox B.