1.rész A furcsa találkozás

Sziasztok!! Meghoztam az első rész remélem tetszeni fog! Jöhetnek a komik meg a feliratkozók ha tetszik!!! Na jó olvasást nektek! xoxo: B.

-Emma!!! Gyerünk ki az ágyból! Nem lustálkodhatsz egy ilyen szép napon!-üvöltötte a fülembe Becca. Hát igen ez a hátránya ha a legjobb barátnőddel laksz együtt és ő ébreszt.
-Per pillanat nem vagyok elérhető, próbálkozz máskor.-közöltem vele a tényt még mindig csukott szemekkel. Nem bírtam kinyitni látókészülékeimet mert a szemhéjamat több mázsásnak éreztem. Nem vagyok olyan állapotban, hogy kibírjam ezt a napot. Legszívesebben itt maradnék és egész nap az ágyikómban pihengetnék. Lehet valaki szereti ha eljön a szülinapja, de én az ellenkező tábort erősítem. Mindig rettegek ettől a naptól, mert Becca mindig kitalál valamit és nem szeretem ha meglepnek. A legdurvább szülinapi partim 18 évesen volt.  Becca csináltatott nekem egy tortát ami vagy 1.5 méter magas volt, plussz férfi sztriptízeseket bérelt fel. Ez csak az egyik fele volt. A másik hogy akkor szakítottam a barátommal Edwarddal. Úgy állítottuk be hogy ő dobott engem nehogy egy karcolás essék a hírnevén. Azóta nem halottam felőle, de aznap valami olyasmit mondott hogy vigyázzak magamra mert még bajom eshet, vagy a szeretteimnek. De ez már két éve volt. Amiből 1 évet depisen töltöttem el mert tavaly egy autóbalesetben meghaltak a szüleim, de erről nem szeretek beszélni. Valahogyan szólásra bírtm a számat amin a megszokott reggeli mondatom szökött ki.
-Hány óra van?-nyögtem ki végül nyöszörgős hangon.
-Mindjárt 11. Szóval jó lenne felkelni mert szeretnélek elvinni valahová.-mondta sejtelmes hangon Becca.
-Még egy meglepetésparti? Nem volt elég a 18. szülinapomkor?-kérdeztem szenvedve. Közben furcsa karatemozdulatokkal átküzdöttem magamat a hátamra.
-Jó, lehet akkor kicsit túl lőttem a célon. De had tegyem jóvá. Megígérem ez jó lesz, és tényleg nem lesznek sokan. Mondjuk ezzel elárultam magamat de már úgy is tudtad. Fél órád van elkészülni mert utána indulunk.-kaptam meg az utasításokat.
-De..-kezdtem.
-Nincs de. Fél óra.-állított le barátnőm majd szúrós tekintettel eltűnt az ajtóban.


-Oké.-adtam meg magam. Kényszerítettem testemet hogy megmozdítsam elpunnyadt végtagjaimat. Nagy erőfeszítésekkel kikászálódtam a kényelmet és melegséget nyújtó pihe puha ágyamból és elslattyogtam a fürdőszobáig. Mikor belenéztem a tükörbe, ugyan úgy mint minden nap megszoktam ijedni magamtól, de ez most még rosszabb volt. Kócos haj, karikás szemek meg ehhez hasonlók fogadják tekintetemet a tükörben. Rekord idő alatt emberi külsőt varázsoltam az arcomra, amit egy elégedett mosollyal nyugtáztam. Már csak az öltözékem hiányzik. Szokásom szerint kitártam a szekrényem ajtaját ,odahúztam egy széket és leültem rá. Csak néztem ki a fejemből, gondolkoztam hogy mit kéne magamra ölteni. Kinéztem az ablakon és láttam ahogy a barátságtalan viharfelhők küzdöttek a nappal, megpróbálták uralni az égboltot. Ezzel megpecsételődött a ruhám sorsa bármit is veszek fel, így is úgy is vizes leszek. Szóval egy rószaszines kötött pulcsi, és egy fekete simulós gatya mellett döntöttem, amit egy barna bakanccsal veszek majd fel induláskor. Addig jó a zokni. Az egészet egy sállal, egy toll alakú nyaklánccal, és egy hozzáillő barna táskával dobtam fel. Még volt 10 percem szóval úgy döntöttem, lemegyek hogy egyek valamit. Ahogy lecsörtettem a lépcsőn hallottam ahogy Becca valakivel beszél a konyhában. Egy férfi hangot véltem felfedezni, ami nagyon ismerősen cseng. Lábujjhegyen az ajtóhoz lopakodtam nehogy észrevegyenek. Nekitámaszkodtam az ajtófélfának hogy kicsit többet lássak. Balszerencsémre, megcsúszott a kezem az ajtón így nagyot estem előre. Sikerült még időben magam elé rántanom a kezemet így a fejem nem vágódott a kemény parkettának. Édes istenem, de szerencsétlen vagyok ma. Először felkeltenek hajnalok hajnalán, na jó a 11 óra nem olyan hamar de most szükségem volt az alvásra, azért is mert sokáig maradtunk fent tegnap este, meg azért is mert át akartam aludni ezt a napot minden meglepetésbuli és ajándék nélkül. Másodszor az alvás tervemet kidobhattam a szemetesbe mert muszáj volt felkelnem azért ,hogy meglepetéspartira menjünk. Harmadszor meg nem tudok észrevétlen maradi így biztosan elszúrtam valami nagyon fontos dolgot, különben miért beszélt olyan halkan Becca azzal a sráccal a itt a konyhában? Basszus tényleg róluk meg is felejtkeztem.
-Emma Shopia Stone, te meg mit csinálsz a földön?-nem kellett felnéznem ahhoz hogy tudjam hogy Becca szúrós pillantással nézett rám, így már biztos voltam abban hogy valamit tényleg elrontottam.
-Én..én csak a kontaklencsémet keresem.-nyögtem ki végül az elég béna hazugságomat, még mindig a padlót ölelgetve. Nem csak hogy béna hanem még hülyeség is mivel nincs is szemüvegem, sem kontaklencsém.
-Ahhhaa, persze, elhisszük....de szerintem már érzi a padló hogy szereted szóval magára is hagyhatod elgondolásom szerint.-ez az a férfi hang, amit hallottam. És ez nem csak egy férfi hang hanem A férfi hang. Ez az egyetlen hőn szeretett és elég apáskodó de ezenkívül imádnivaló unokatestvérem hangja. Gyorsan felpattantam a földről majd megálltam a két teljesen más érzelmeket tükröző ember előtt. Becca arcán haragot látttam vegyülni meglepettséggel, de a szája szélén ott volt az a jellegzetes mosoly amit akkor szokott csinálni ha ilyen hülye vagyok. Josh arcán pedig...hát egyszerűen röhögött a teljesítményemen.Végtére is miért ne röhögnék magamon én is. Ilyen a családunk. :)
-Jól vannna nem kell röhögni....Amúgy meg hogy,hogy itt vagy? És minek kellett sutyorogni a konyhában? Becca?-kérdeztem összefont karokkal és felhúzott szemöldökkel, csak hogy mentsem magamat.
-Hát..izé..Ő lett volna az ajándékod. De így hamarabb megkapod! Szóval BOLDOG SZÜLINAPOT!!
-Most akkor meg kéne lepődnöm?-kérdeztem széttárt kezekkel.
-Hát...kéne. Vagy nem is örülsz Nekem?-kérdezte 3 oktávval feljebb Josh, mire elmosolyodtam, odaugrottam mellé és egy nagy cuppanós puszit nyomtam az arcára.-Így már sokkal jobb. És kérdésedre válaszolva hogy miért vagyok itthon, hamarabb befejeztük a turnét. Ne kérdezd miért mert én sem tudom. De az a lényeg hogy végre láthatom a most már 20(!) éves uncsimat, aki valljuk be enyhén lökött.-mosolygott rám, mire én egy "ez most fájt" fejet vágtam be, majd elindultam azért amiért eredetileg akartam: a kajáért.
-Kértek enni?-ordibáltam ki félig a hűtőből, amit egyébként Lindának(!) nevezek. Ajtócsapódást hallottam kintről, amitől kicsit megijedtem, mert nem vártunk vendégeket. Vagy mégis? Gyorsan kibújtam Lindából és
a nappali felé vettem az irányt. Már majdnem kint voltam a tágas térben, ahol megkaptam az "ajándékomat", de hirtelen megtorpantam, és mint 10 perccel ezelőtt megint az ajtófélfát hívtam búvóhelyként. A nappalinkban megláttam, 5 számomra ismeretlen fiút, akik végül is nem annyira idegenek mert hát az egész világ ismeri őket. Hiszen ők a One Direction. (Most lehet arra gondoltok hogy számomra miért ismeretlenek, ha az unokatestvérem a dobosuk. Az az igazság, hogy már beakart mutatni Josh kismilliószor, de vagy nekem volt rossz időpontban vagy nekik. Szóval ez van.) Ne volt merszem kimenni hozzájuk, nem is tudom miért. De nem úgy volt hogy elmegyünk valahová? Nem is értem. De most ez nem is érdekel. Nem tudom mit kezdjek az 5 hímneművel (akik egyébként eléggé szexisek) a nappalimban. Kimenjek vagy maradjak? Elég jól nézek ki? De mióta érdekel az engem hogy mit gondolnak rólam mások?! Soha nem is érdekel és soha nem is fog! Ezt még régebben fogadtam meg magamnak. Vagyis akkor amikor Ed-el szakítottunk. Most azonnal ki kell mennem hozzájuk! Egy ilyen helyzetben nem lehetek kis nyápic! Lábaimat kényszerítettem arra hogy előrébb tegyem őket, ami nem nagyon akart sikerülni. Míg felkészültem, és úgymond "erőt gyűjtöttem", a biztonság kedvéért gyorsan megnéztem magamat a telefonomban, hogy minden a "helyén" van-e. Mikor meggyőződtem arról hogy szerintem semmi kifogásolható nincs rajtam, a táskámat gyorsan levágtam a székre, elővettem azt a bizonyos "erőt", és megtettem az első lépést, amivel már kint is voltam a többiek között. Innen már nincs visszaút. Míg közeledtem, megjött az a várva várt "erőm" és egyre magabiztosabban lépkedtem el barátnőmig, majd levágtam magamat mellé, a bézs színű kanapéra. Becca furcsálló pillantást vetett rám, de különösképpen nem foglalkoztam vele. Csak néztem az én kis "hülyémet" amint a másik 5 sráccal röhögtek. A göndör, Harry már a hasát fogta a röhögéstől, és a fél feneke már lógott a levegőben. A kicsit tüsi, fekete hajú Zayn sem volt jobb helyzetben. Komolyan min röhögnek ennyire? Louis a földön rázkódott, a szöszi rajta feküdt, ugyancsak a hasát fogva. És Liam....Liam ott állt mellettük és összefont karokkal nézte, szó szerint vergődő barátait. Sajnálom szegényt. A haláluk szélén lévő fiúk miatt nekem is mosolyra húzódott a szám. A felzselézett hajú fiú miközben szemlélődött a enyhén szólva sík barátain, véletlenül rám nézett. Tartottam vele a szemkontaktust, de egyre kezdett cikisebb lenni, mivel ő csak nagy bociszemekkel bámult rám. Nem tudtam mit kezdjek a helyzettel. Már nem szakíthattam meg a szemkontaktust, mert akkor az furi lenne. Ha rajta hagyom, az is furi. Nem tudom. Végtére is tovább néztem Liamot. Úgy 2 perc után elkezdett csapkodni maga előtt mintha csak egy legyet akarna leütni. Gondolom véletlenül, eltalálta a göndörke fejét, mire Ő szikrákat szóró szemekkel hátrafordult, mire Liam felém biccentett fejével. Harry úgy láttam megértette barátja célzását, mert felém fordult. Oké most már tényleg el kell vennem onnan a szemem. Szememet átvittem Joshra aki pont akkor nézett rám, és gondolom látja tehetetlen arcomat. Nem tudom mit kéne csinálnom. Egy segítségkérő tekintetet küldök felé, mire ő megérti és rászólt a fiúkra, hogy hagyják abba a baromkodást, és rá figyeljenek. Josh rám emelte tekintetét, mire az Ő tekintetét még 6 szempár követi. Kezdett kicsit kínossá válni a köztünk lévő halálos csend. Most mi van?....

Remélem tetszik az első rész. Nyugodtan kommizzatok, vagy iratkozzatok fel. Hideg meleg jöhet! :)
xoxo B.